2009-01-12

„Digitális Magyar Térkép 2008” pályázat

Az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékről érkezett az alábbi közérdekű felhívás:
"PÁLYÁZATI FELHIVÁS
A Lázár deák Térképészeti Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára pályázatot ír ki a
„Digitális Magyar Térkép 2008” címmel.
A hagyományos kartográfiát tekintve az igazi kihívást nem a számítógépek alkalmazása jelenti, hanem a térbeli adatstruktúrák kezelését megoldó rendszerek kidolgozása, ezek teljesítőképességének gyors növekedése, valamint a térképészeti modellkészítéshez és a számítógép-orientált tematikus módszerekhez való rugalmas alkalmazkodás. Ez a folyamat a hagyományos papírtérkép mellett új térképészeti eljárásrendszert igényel, ami közvetlenül befolyásolja a térkép befogadó-képességét is.
Fel kell készítenünk a változásokra a felhasználókat, ezért egy virtuális bemutatóval fórumot kívánunk teremteni arra, hogy a jövendő lehetőségekről – amely már igencsak jelen van – a kiállítást felkereső látogatóinknak módjuk legyen ismereteket szerezni. E versennyel a fejlődés dinamikája mellett az új termékek bemutatkozására is szeretnénk lehetőséget biztosítani.
Előzetesen három kategóriát jelölünk meg, amelyre nevezni lehet:
kereskedelmi forgalomba kerülő kartográfiai CD-ROM-k,
kereskedelmi forgalomba nem, vagy csak korlátozottan kerülő kartográfiai CD-ROM-k.
ún. távoli elérésű térinformatikai adatbázisok. (Az előbbi két kategóriába tartozó művekből 2-2 CD-ROM-t a kísérő dokumentációval kérünk beküldeni, míg az utóbbiból beküldendő az ingyenes hozzáférést – csak olvasói - biztosító jelszó, valamint a felhasználó tájékozódását segítő ismertető is.)
Az Országos Széchényi Könyvtár vállalja, hogy a Térképtár olvasóterméből (és csak is onnan) interneten elérhető adatbázisokba az olvasói betekinthetnek, de azokból semmiféle eszközzel adatot kinyerni nem enged.
Továbbá az Országos Széchényi Könyvtár vállalja azt is, hogy e műveket az MNB, illetve az AMICUS integrált könyvtári információs rendszeren keresztül ismertté teszi.
E kiállítással az ilyen „dokumentumokat” készítő cégek és szervezetek számára is lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy ne csak szakmai érdeklődők értesüljenek időről-időre a digitális kartográfia új, nagyon dinamikusan fejlődő világáról.
A beküldött darabokból rendezett kiállítás előre láthatóan 2009. március 20-tól - 2008. április 30-ig lesz megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár VI. szinti Térképtárának olvasótermében, könyvtár nyitvatartási ideje alatt.
Kérjük, hogy a pályázaton való részvételével segítse elő a magyarországi térképkultúra elmélyítését.
Pályázat határideje: 2009. január 31.
Beküldendő művek száma: minden nevezni kívánt művet két példányban kell elküldeni.
Cím: Országos Széchényi Könyvtár Térképtára, H-1827 Budapest.
Dr. Zentai László Dr. Plihál Katalin
az alapítvány elnöke OSZK Térképtár o.v. "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése