2009-01-22

GSDI telekonferencia a GSDI-11 szervezéséről


A Globális Téradat Infrastruktúra Szervezet vezetősége ma délután 135 perces telefon-konferenciát tartott, melynek homlokterében a szervezet belső ügyei mellett a GSDI-11 konferencia szervezési előkészületei álltak. A rotterdami konferenciára június közepén kerül sor 4 platina fokozatú támogatóval, köztük a holland kataszteri szolgálattal. Befejeződött a konferencia előadásainak és posztereinek kiválasztása, a szekcióülésekre és műhelyekre lebontott előzetes program összeállítása. A bemutatásra lehetőséget kapottak kiértesítése a közeli napokban várható. Átfutva a még nem publikus programot, sajnálattal kellett megállapítani, hogy explicite magyar előadás nem szerepel a kiválasztottak jegyzékében. A hamarosan nyilvánosságra hozandó előzetes programból erre fény derül majd. Az IRLOGI-HUNAGI közös előadás az INSPIRE első műhelyében kerül sorra, az első szerző Bruce McCormack (IRLOGI), az EUROGI alelnöke. A GSDI szervezet soron következő elnöke Abbas Rabajifard lesz, aki Ian Williamson mellett az ausztrál téradat infrastruktúra és földügy kimagasló személyisége. Bejelentette, hogy jó ütemben halad a 2010 októberére tervezett GSDI-12 megrendezése, melynek házigazdája a szingapúri földügyi szakigazgatás intézménye lesz. A vezetőségi telekonferencia áttekintette még a szakmai bizottságok munkáját, az SDI szakácskönyv új kiadásának helyzetét, az amerikai gazdaságélénkítő program támogatását célzó ESRI javaslattal kapcsolatos állásfoglalást, valamint az ENSZ SDI programjával és a GEO GEOSS programjaival való kapcsolatokat.
HUNAGI részéről telefonköltség most sem jelentkezett, mert a hívást az USGS FGDC kezdeményezte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése