2010-02-15

Elhunyt Dr. Deme Gyula

Most kaptuk a hírt: Dr. Deme Gyula okl. földmérőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, 2010 január 19-én, életének 77. évében tragikus hirelenséggel elhunyt. Temetésének helye, ideje: Farkasrét, 2-es számú ravatalozó 2010 február 16. 11 óra 15 perc. Dr. Deme Gyula a MÉM OFTH majd az FVM FTF főtanácsosaként évtizedeken keresztűl szolgálta a szakmát magas szinten a számítástechnika alkalmazásaival összefüggő területeken. Emlékeim szerint kanadai tanulmányútja inspirálta és nagyban előmozdította a geokód hazai bevezetését és a 90-es évek elején elsőként ismerte fel a szakmában a hypertextben rejlő távlati lehetőségeket. Kitűnő kolléga volt, szakismerete mellett humorával, versmondásaival is kivívta munkahelyi környezete megbecsülését, tiszteletét. (Kép: © HUNAGI 2003)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése