2011-06-03

HUNAGI az Európai Civil Találkozó 2011 rendezvényén

A háttér, előzmények, program, szervezői közreműködők, cél a címsorra kattintva érhetők el.
A Századvég Alapítvány szervezésében idén Budapesten kerül sor a rendezvényre, melyen 250 hazai és 15 külföldi civil szervezet vesz részt. A konferencián való HUNAGI részvétel motivációja az volt, hogy a térinformatika területén az egyének önkéntes közreműködése ill. bevonása az adat és információgyűjtésbe világszerte, így Európában is az egyik legmeghatározóbb új irányzat. HUNAGI pályázik a 2013.évi Digitális Föld világkonferencia megrendezésére, melynek egyik központi témája az egyének és civil közösségek megváltozott  (erősödik hozzájáruló) szerepe lesz.  Részletekért klikk a címsorra!
HUNAGI örömmel vesz tagjaitól partnereitól  tömören megfogalmazott javaslatot, melyet közvetíthet a konferenci állásfoglalásait kidolgozó szövegező csoport felé. Egészen véletlenül idevágó témában volt ma levélváltás Dave Lowellel, az EuroGeographic ügyvezető igazgatójával annak kapcsán, hogy egy belga EP képviselő Ivo Belet , az ipari, kutatási és energiaügyi bizottság tagja megválaszolandó kérdést tett fel az Európai Bizottság számára, hogyan biztosítják az egyén érdekeit az okostelefonok és még okosabb tablet gépek helyhez köthető adat-és információgyűjtési képességei figyelembevételével. A szöveg teljes terjedelmében olvasható a HUNAGI LAPSI Csapat oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése