2013-08-29

Eredményesen lezárult a 8. Digitális Föld szimpózium.

A negyedik napon még egy alkalommal ülésezett a szervezet Tanácsa és egy sor kérdésben egyezségre jutottak. Ezekről Prof. John Richards (Ausztrália) a plenáris záró ülésen tájékoztatta az esemény résztvevőit. Néhány kiemelés a teljesség igénye nélkül:
- Bemutatták a Virtuális Ausztrális és Újzéland programot.
- Az ISDE főtitkára Guo Huadong, a Digitális Föld és a Big-data összefüggéseit tárgyalta. 
- Az ITC professzora Yola Georgiedou a technológiai és politikai döntéhozók közötti jobb megérthetőség céljából a szociális dimenzió jelentőségét emelte ki
Munkacsoport foglalkozik majd a Digital Heritage kérdésivel, és múhely megrendezésére kerül sor Enschedében az elvek tisztázására, más, a témában már eredményt elért szervezetekkel (HUNAGI javaslatára a 3D Ethics szervezettel is. A következő ISDE Csúcs homlokterében a Digitális Föld és az oktatás fog állni.
Egy héten belül elérhetőek és letölthetőek az elhangzott előadások is. Az elérhetőség a HUNAGI Naplóban is megjelenik.
Ma is két nagyszerű összefoglaló jellegű vezérelőadásra került sor. A Budapestről is ismert Vern Singhroy, a Nemzetközi Űr Egyetem professzora az ásványkutatás és geológia területéről ismertette az optikai, radar és hiperspektrális felvételezések és elemzések legjobb példáit, míg előadást tartott a pekingi IRDE floridai igazgatója is.

A következő, 9. Digitális Föld szimpóziumot (ISDE9) Kanada rendezheti, helyszíne a St.Mary University vendéglátásában 2015. október 20-25 között Halifax lesz Új-Skóciában.  Alessandro Annoni (JRC) javasolta a World Wind Europa Challenge (WWEC) nyertes rendszereinek rövid video anyagokban való bemutatását. A WWEC szervezése részéről biztosítható, hogy a jövő évi pályázati felhívásba kerüljön bele mint elvárás a pályázott rendszerek működésének, az alkalmazásnak videoja is. Reméljük a WWEC 2014-re lesznek hazai pályázók is egyetemeinkről, KKV-inktól.
Az ISDE10 helyszínére vonatkozóan még nem érkezett formális javaslat (Európának, különösen Magyarországnak lenne esélye, amennyiben az esemény kapcsolódna egy stabil közösséget vonzó helyi rendezvényhez).
A soron következő Digitális Föld Csúcstalálkozót a japán Chubu Egyetem rendezheti a nagoyai rendezvényközpontban 2014 november elején. Témája  "oktatás a fenntartható fejlődés érdekében". A vendéglátó intézmény a Nemzetközi Digitális Föld Alkalmazott Tudomány Kutatóközpont (IDEAS). Az ISDE Tanács második kuchingi ülésén Prof. Ehlers felvetésére elhangzott, hogy már Nagoyában is szívesen látnák a 2014 évi 
WWEC nyerteseinek 3-3 perces videobemutatását, és lehetőség szerint a győztes(ek) személyes részvételét. A hét folyamán a GEO - ISDE és IRDE között magas szintú egyeztetésre is sor került a szervezetek vezetőinek részvételével.
Mintegy 1000 szerzőtárs tollából 249 előadás hangzott el 35 országból. A kiéllítók száma 40 volt.
Kiosztották a legjobb IJDE tudományos cikk első szerzőjének () egy díjat, de elismerésben részesült a legjobb ISDE8 poszter és a legjobb ifjusági tagozati hozzájárulás szerzője is. E két utóbbi a Maláj Műegyetemről.
Ha az idő engedi, holnap lesz még egy félnapos egyéni kirándulásra is mód a közeli Bako Nemzeti Parkban. A vállalkozó csapatot a JRC, a GEO Titkárság és a HUNAGI résztvevője alkotja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése