2018-08-14

Fényes program az idei World Challenge nyertesei számára

Augusztus 10-én kialakult a NASA World Wind felhasználásával fejlesztett nyíltforrású alkalmazások világversenyének győztes mezőnye. Az elsősorban diákcsapatok számára kiírt pályázat ( http://www.worldchallenge.live/ ) műholdas adatalkalmazási témakörei „Utilize Satellite Data for World Peace, Health, Education and a Sustainable Earth!„ (világbéke, egészség, oktatás és fenntartható Föld)  közel negyedszáz csapat érdeklődését keltette fel, közülük a nemzetközi zsűri pontozását figyelembevéve 12 csapat 3-3 fős képviselőjét  hívták meg Helsinkibe, fedezve utazási költségeiket.
A figyelemfelhívás ellenére magyar pályázó ezúttal sem volt a résztvevők között.

Közben ismertté vált a nyertes versenyzők augusztus 27-30. közötti finnországi programja, melyet idén is a Finn Digitális Fórum rendezvény kereteibe illesztettek.
 Az érkezés napja a könnyed ismerkedésé: fogadás a Helsinki Városházán, előadás keretében a finn „NewSpace Program” megismerése, a főváros nevezetességeinek végigjárása, közös esti vacsora, majd fogadás a szálláshelyen, a modern Clarion szállóban.
A versenyzők számára  csak az egyik feltétel volt a nyíltforrású szoftverek alkalmazása a megoldásokban. A következő két napon mentorok támogatásával mód lesz arra, hogy a csapatok az Aalto Egyetem Nyílt Innovációk Házában egymás munkáit is megismerve, tanácsaikkal, gondolataikkal hozzájáruljanak egymás alkalmazásainak tovább fejlesztséhez.Az estéket kellemes kikapcsolódásként a Nuuksio Nemzeti Parkban (erdei szaunával, finn vacsorával), illetve Otaniemiben amatőr rakéta modellek felbocsátásának megtekintésével  töltik. A harmadik nap programjába még egy űripari alkalmazásokra kitekintő előadás meghallgatása is szerepel. A négynapos program csúcspontját az utolsó nap jelenti. A résztvevők a Nokia cég vezetői tapasztalatok központjában, Espooban jönnek össze, ahol a házigazdák, az ENSZ infokommunikációs technológiák részlege képviselője, valamint Patrick Hogen a NASA nyugalmazott projektvezetője köszöntőit követően a finn ICT, az alkalmazott űrkutatás, a térinformatika kiváló szakembereinek előadásait hallgatják meg.
Pld. Jarko Koskinen, a Finn Nemzeti Földügyi Szolgálat (NLS) helyettes főigazgatója ”Open Spatial Data Infrastructure” címmel tart előadást. A díjátadási ünnepség déltől kezdődik ami várhatóan sokáig emlékezetes marad  a résztvevő csapatok számára.

A tavalyi négynapos programról készült felvételeim a Napló blogomban és a FB-on is megtalálhatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése