2007-04-20

Kínai térinformatikai delegáció fogadása

Magas szintű kormánydelegáció téradat infrastruktúra témakörben Budapesten
2007. május 23-án délelőtt rendkívüli ülést tart az ENSZ Téradat infrastruktúra kezdeményezés magyarországi koordinációs irodájának Felügyelő Bizottsága abból az alkalomból, hogy találkozó keretében fogadja a Kínai Népköztársaság téradat infrastruktúra koordinációs bizottságának 10 fős delegációját. A Felügyelő Bizottsági ülésnek a FÖMI ad otthont, a házigazda és üléselnök Dr. Mihály Szabolcs főigazgató felkérésére Csornai Gábor, a Távérzékelési Központ vezetője lesz.
A kínai delegáció európai körútja során három országban, Lengyelországban, a Ceh Köztársaságban és Magyarországon tesz látogatást. A kapcsolatot a HUNAGI-val vették fel és az előkészületi egyeztetések alapján kirajzolódott az ismertetendő illetve megvitatandó kérdések köre. Az előzetes programot és meghívót a Felügyelő Bizottság tagjai várhatóan ezen a hétvégén kézhez vehetik.

Tekintettel az UNSDI HUCO ülésének nemzetközi szakmapolitikai jelentőségére, az ülésre Budapestre érkezik Jelle U. Hielkema úr (a FAO Távérzékelési Központ egykori vezetője) az UNGIWG tanácsadója is. A kínai érdeklődést és látogatást nagyra értékelte az Európai Bizottság Egyesített Kutatóközpontjának Téradat infrastruktúra egysége vezetője is egy a mai napon más témában tartott telefon konferencián, melynek Alessandro Annoni által meghívott résztvevői a voltak Prof. Milan Konecny, az ICA elnöke, Jelle U. Hielkema és a HUNAGI főtitkára.
A Kínai Delegáció összetétele:
Mr.Chen Xuanqing, Deputy General Director, Head of Delegation
State Commission of Development and Reform
Ms.Li Junfen, Inspector
State Commission of Development and Reform
Ms.Pan Mali, Deputy Division Chief
State Commission of Development and Reform
Ms.Zeng Lan, Professor
Academy of Macroeconomic Research of the State Commission of Development and Reform
Mr.Huang Denshan, Researcher
The Ministry of Finance P.R.C.
Mr.Wang Zhiqiang, Associate Professor
Information Center, The Ministry of Land and Resources P.R.C.
Mr. Liu Haiqi, Researcher
The Ministry of Agriculture P.R.C.
Mr.Chen Changsong, Deputy General Director
State Bureau of Surveying and Mapping
Mr.Huang Tieqing, Division Chief
Bureau of Science and Technology for Resources and Environment, Chinese Academy of Sciences
Mr.Wu Bingfang, Professor
Institute of Remote Sensing Applications, Chinese Academy of Sciences
Mr.Liu Zhenmin, Deputy Division Chief
State Ocean Administration P.R.C
Mr.Lu Jiankang, Division Chief
Jiangsu Provincial Commission of Development and Reform
Mr.Rao Gangjian, Deputy Division Chief
Guangdong Provincial Commission of Development and Reform

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése