2008-04-23

Szakmai előadások a HUNAGI közgyűlés elején


A május 16-i HUNAGI Közgyűlés elején terv szerint két témakör körébe eső három szakmai ismertetést hallgathatnak meg tagszervezeteink, tagintézményeink és a diák/hallgatói tagozat jelenlévő képviselői.
Mindkét téma kapcsolódik a HUNAGI stratégiai feladataihoz. Egyrészről civil szervezetként, tagságának érdekében és a kormányzati szervek konzulenseként elő kívánja segíteni az EU jogszabályoknak megfelelő honi szakterületi fejlesztéseket, szolgáltatásokat és alkalmazásokat, másrészről elő kívánja mozdítani tagszervezeteink eredményes bekapcsolódását különféle projektekbe a páneurópai szintű és az Európai Gazdasági Tér országaiban működő szervezetekkel együttműködésben. 
Az első két ismertetés az INSPIRE irányelvvel kapcsolatos jogszabályharmonizáció és a tartalmi megvalósítás kormányzati feladatait tekinti át kitérve a magánszférát és az oktatást érintő várható hatásokra, 
míg a harmadik ismertetés  az eSDI-NETplus projektet mutatja be, amelyben a HUNAGI és tagszervezetei is lehetőséget kaptak  közreműködésre. Felkérni tervezett előadók a KvVM, a FÖMI és HUNAGI szakértői.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése