2006-10-14

A Dobogókői Konferencia értékelése

Winkler Péter előadásának tárgyával és előadói stílusával végig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2006
A rendezvény szervezője és házigazdája, Kákonyi Gábor írja a HUNAGI szakmai közössége számára:

"Immáron negyedik éve "zarándokolnak el" azok, akik légifotók és űrfelvételek feldolgozásával foglalkoznak Dobogókőre a Manréza hotelbe. Ebben az évben is 40-50 fő közötti létszám alakult ki, pedig az INTERGEO Münchenben ugyanebben az időben volt, s többen emiatt nem tudtak csatlakozni hozzánk. Nyitóelőadásként Dr. Winkler Péter beszélt a FÖMI nagy projektjeiről. Az elmúlt évek alapján nagyobb vitára számítottunk, de néhány "nagy vitatkozó" távolmaradt, így csak pár kérdés hangzott el az előadással kapcsolatban. Azért az állandó jellemzője a Dobogókői konferenciának, hogy egy-egy előadóra bőven jut idő, így akár egy órát is beszélhet, ez szemlátomást jólesik azoknak, akiket más konferenciákon 15-20 perc után leparancsolnak a színpadról.

Ezután Dr. Mikus Gábor külön is szólt a FÖMI mezőgazdasági távérzékelési projektjeiről. A Pannon Egyetem keszthelyi csapata a hiperspektrális osztályozás elméletéről és gyakorlatáról tartott előadást, de kalandos hőkamerás repülésüket is bemutatták az előadásban. Büttner György az európai felszínborítás térképezésének mindennapjairól beszélt, s olyanként aki az elmúlt években rengeteg országban felügyelte segítette ezt a tevékenységet.
Szóba kerültek a KVVM Természetvédelmi Információs Rendszerének következő nagy lépései, majd az ELTE fiatal csapata a térképek raszter-vektor konverziójának rejtelmeiről beszélt.
Sokak számára újszerű téma volt a Király Géza által bemutatott QuickBird űrfelvétel és LAS adatok együttes elemzése faállomány paraméterek meghatározására.

Az első nap zárásaként Prajczer Tamás javasolt egy továbbgondolásra érdemes témát, a Google Maps API, előre, hátra, helyben címmel.

A csütörtök estét szintén hagyományosan egy éjfélig tartó borozás zárta, ami jó alkalom arra, hogy érdekes történetek kerüljenek terítékre, (hogyan kell motort cserélni a mongol sivatag közepén a bérelt autóban)

Péntek reggel Kristóf Dániel tartott előadást a Szent István Egyetemen folyó távérzékelési és érinformatikai projektekről, majd a nap szenzációjaként Burai Péter beszélt arról a közel százmillióba kerülő hiperspektrális szenzorról, amit a Debreceni Egyetem és a Szent István Egyetem közösen vásároltak.

Tímár Gábor az ELTE-ről hagyományosan érdekes előadásokkal jelentkezik, s ez 2006-ban is így történt. A második katonai felmérés illesztése modern térinformatikai rendszerekhez óriási segítség mindazoknak, akiket érdekel a múlt, s szeretnék a korábbi térképeket együtt látni a mai állapotokkal.

A Studio Metropolitana előadása a Landsat 5-ős űrfelvételek alkalmazásáról a települési zöldfelületi hálózatok elemzésére úttörő munka, korábban a tájtervezők nagyon ritkán fordultak az űrfelvételekhez. Ebben az évben azonban két tájtervező előadónk is volt, Jombach Sándor Budapesti Corvinus Egyetemről szintén a Távérzékelés alkalmazási lehetőségeiről beszélt a tájépítészetben.

Szubjektív értékelésként a végén csak annyit, hogy minden előadó hálás azért, ha elegendően hosszú időt kap a témája bemutatására, a hallgatóság pedig egy idő után hozzászokik ahhoz, hogy bármikor lehet kérdezni, lehet ellenvéleményt kifejteni, s ez teszi a dobogókői konferenciát egy kicsit mássá mint a többi térinformatikai konferencia. Szeretnénk ha a jövőben is ilyen maradna a dobogókői konferencia, a hallgatóság nem néma krumpliszsákok összessége, az előadó nem érinthetetlen, az előadót lehet és szabad keményen kérdezni, van idő ellenvéleményt kifejteni, van idő tisztázni félreértéseket, az előadó néha elismeri, ha túl rózsás képet festett a projektről, párbeszéd folyik előadó és hallgató között."

Köszönet a gyorsan elkészült és a Kákonyi Gábortól megszokott szubjektív töltésű összefoglalóért! A Fény-Tér-Kép Konferencia a szakma hasznos évi eseményévé vált, bővebbet várhatóan a Térinformatika lap hasábjain is olvashatunk majd.

2006. október 13-án a HUNAGI főtitkára megkeresésére egyetértés született Kákonyi Gáborral abban, hogy a Dobogókői Konferencia hasonló céllal és szervezésben a jövőben a HUNAGI égisze alatt kerüljön lebonyolításra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése