2007-10-09

Megalakult a HUNAGI első tematikus munkacsoportja

Az alakuló ülés részvevői: Elek István, Prof.Zentai László, Kiss Eszter, Lukács Lilla, Guszlev Antal és Kósa Tamás. Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2007

A térinformatika történet-tudományi alkalmazásait támogató munkacsoport alakult.

Az ELTE Térképtudományi és Térinformatikai Tanszékén Prof. Dr. Zentai László volt a házigazdája a HUNAGI által kezdeményezett mai szakmai összejövetelnek.
Az ülés meghívottjai közül jelen voltak Lukács Lilla, Guszlev Antal, Kósa Tamás, Prof. Zentai László, Kiss Eszter, Elek István és a HUNAGI főtitkára. Kimentésüket kérték Barkóczi Zsolt, Prof.Márkus Béla.
Bevezetőjében a HUNAGI főtitkára elmondta, hogy az Elektronikus Kulturális Atlasz Kezdeményezés (ECAI)társelnöke egy amerikai konferencián 2007 júniusában ajánlotta fel a HUNAGI- számára, hogy részt vehet a történelmi térinformatikai adatbázis alkalmazások nemzetközi együttműködésében. Augusztusban a HUNAGI és két tagintézménye, az ELTE TTTT, a NyME Geoinfo már felvételre is került az ECAI partnerintézményei sorába. A soron következő európai ECAI konferencia 2009-ben lesz Párizsban, ez az idő reális, hogy addigra egy demonstratív projektet kezdjen meg pályázatos úton a munkacsoport tagjai által képviselt intézmények. A részvevők egyetértésre jutottak abban, hogy célul tűzik ki egy olyan projekt előkészítését, mely kellően demonstrálni képes a térinformatika mint eszköz hatékony felhasználását a történettudományi alkalmazásokban. A munka első fázisa egy un. state-of-the-art anyag készítése és információk gyűjtése az adatforrások, és az idevágó hazai eredmények feltárása, első szintézise. Ezt követné a módszertan átgondolása és az infrastruktúra és eszközrendszer megválasztása. Zentai professzor javaslatára a munkacsoport a közigazgatási határok történelmi változásait elemezhetné és jeleníthetné meg. Az elgondolás egyetértésre talált, mivel egy többszintű, idősoros határadatbázis alapvető szerepet játszhat a szociális-gazdasági és környezeti kihatások elemzésében. Ez a megközelítés öt szempontból is hasznos:
1. A határadatok része az INSPIRE EU-s jogszabályi keret alapadat köreinek,
2. A határadatbázis alapú alkalmazásfejlesztés módszertanában a FÖMI vezetésével, a HUNAGI közreműködésével már folyt egy többéves nemzetközi együttműködés (ABDS projekt), amelynek tapasztalatai most az időtényező előtérbe helyezésével hasznosíthatók,
3. A földügyi szakigazgatás mintegy másfél évszázados intézményén keresztül az adatok erre az időszakra nézve fellelhetők,
4. Az idősoros közigazgatási határadatbázis alkalmas olyan korszerű elemzések kiszolgálására mint a település-szerkezet vagy az összekötöttség (connectivity) időbeli változásai és ezek hatásvizsgálata
5. Az idősoros közigazgatási határadatbázisra épülő történettudományi célú térinformatikai elemzések és megjelenítések egyaránt szolgálják, szolgálhatják a tudományos előrehaladást, a kultúrális és szórakoztató ágazatot de hozzájárulhatnak a település- és térségfejlesztés színvonalának emeléséhez is.
A munkacsoport résztvevői által képviselt intézmények számos felhasználható gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek: finn-magyar multimédiás történelmi CD-ROM, DIgitális Történelmi Térinformatikai Alapadatbázis (DITTA), osztrák-magyar földhasználat változási elemzés, a mainzi és rostocki H-GIS iskolákkal való kapcsolat. Az MTA Történettudományi Intézetében fogadókészség jelei mutatkoznak a térinformatika mint eszköz felhasználására, azonban a döntés támogatásához további erőfeszítésre van szükség. A munkacsoport célja az előkészítés megalapozása lehet.
A HUNAGI főtitkára javaslatára a jelenlévők a HUNAGI munkacsoport vezetésére Lukács Lillát kérték fel, aki a felkérést elfogadta. A munkacsoportba Zentai professzor javasolta meghívni Dr. Pápay Gyulát, Elek István Nagy Bélát, míg a HUNAGI részéről a közigazgatási határadatbázisok kapcsán Dr. Mihály Szabolcs FÖMI főigazgatót. Lukács Lilla itt is elmondta, hogy a munkacsoportot a történelemtudományi tartalom oldalon szintén professzori szinten támogatják. A munkacsoport tagjai ettől kezdve folyamatos kapcsolatban gyűjtik és megosztják a munkacsoport vezetőjével a pályázati lehetőségekre, a bevált módszertani megoldásokra és a felhasználható releváns eredményekre vonatkozó adatokat, ismereteket. A meghívandókkal a munkacsoport vezetője veszi fel a kapcsolatot, míg az ECAI társelnökét Michael Bucklandot, a Berkeley Egyetem professzorát a HUNAGI tájékoztatja a munkacsoport megalakulásáról. Ezt követően a csapatmunka a háttérben folytatódik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése