2007-11-22

Példaértékű vállalkozói együttműködés (PPP) az önkormányzatok térképellátásában

Illusztrációk: a HISZI-MAP szívességéből, 2007

A HUNAGI egyik legrégibb vállalkozói szférát képviselő tagja 2000. óta a gyulai HISZI-MAP. Teret adunk bemutatkozásának, amely jól érzékelteti, hogy az önkormányzatok térképi adatigényének kielégítésében a magánszféra jelentős eredményeket volt képes már eddig is felvonultatni.
A cégismertetőt a HUNAGI kérésére maga a cégvezető Göndöcs Péter úr állította össze. Példaértékű és elismerésre méltó az a hatékony és kitartó szakmai és szervező munka, amellyel a vállalkozás az egész országra kiterjedően termékeinek előállításáról és változásvezetéséről gondoskodott, alapot adva az új igényeknek megfelelő alkalmazások számára is.
"A HISZI-MAP 1990. óta működik. Az első 8 évében feldolgozta az összes, 3.150 magyar település térképét 1:10.000-es léptékben, s ezeket az összes magyar megye (19) ún. Megyeatlaszában, megyénként 70-360 település térképével a magyar és a nemzetközi piacon megjelentette. A 90’-es években – műholdas navigáció nem lévén, - az összes közcélú szervezet, így a mentők, a tűzoltók, a rendőrség, stb. a bevetés-irányítási egységeiknek ezt, a teljes megyét településenként utcaszinten tartalmazó atlaszt használták – és ma is használják. A magánszférában az első perctől kezdve a fuvarozó cégek, biztosítási és összes egyéb üzletkötők, idegenforgalmi szervezetek és mindenki, akinek a munkájához gyors, időt és pénzt megtakarító tájékozódásra volt és van szüksége, ezt használták és használják.
Megjegyezzük, hogy a középkorú és idősebb generáció a mai napig is – idegenkedve a sokszor nem tökéletes technikáktól – sokkal szívesebben használja az elmúlt 13 évben több, mint 300,000 pld-ban megjelent, a magyar lakosság, intézmények és vállalkozások életét, munkáját segítő infrastrukturális beruházásnak tekinthető Megyeatlasz-sorozatot. Az atlaszok első kiadásának készítése idején - 1993. és 1999. között - a magyar térképész szakma 70-80 %-át lekötötte a HISZI-MAP Magyarország összes település térképét feldolgozó, és összességében mintegy 4.000 oldal terjedelmű Megyeatlasz-sorozatának kartográfiai, helyszínelési és kiadói feladata. Ebben a munkában a HISZI-MAP a magyar térképész szakmán kívül az összes magyar önkormányzattal (3.150) együttműködött, hiszen addig Magyarországon nem volt a települések 95 %-nak saját térképe, így településmarketing, idegenforgalmi és egyéb érdekei is motiválták együttműködésre az önkormányzatokat. Mivel az összes Megyeatlasz 3-4. kiadását éli jelenleg is, ezért ez az együttműködés az önkormányzatokkal a mai napig is folyamatos. Ennek köszönhetően az önkormányzatok a Megyeatlaszokban megjelent, a közreműködésükkel frissülő térképüket megvásárolják a településük honlapjára (kb. 1.500 magyar településnek van önálló honlapja, ebből kb. 1.300-nak a HISZI-MAP térképe van a honlapján, pl. Orosháza).
Az utóbbi 10 évben a települések közterein divatossá vált az utcai térképes információs táblák elhelyezése. Ezek településenként 1-15 pld-ig fordulnak elő, és feltüntetik az adott tábla helyét a térképen, a település intézményeit és idegenforgalmi látványosságait is.Ma 2007-ben Magyarországon becslésünk szerint kb. 500 településen 2.500-3.000 utcai térképes információs tábla van kitéve a HISZI-MAP térképeivel (ld. a gyulai táblát)
Nagyon sok önkormányzat rendszeresen elküldi a településén történt változásokat vagy szövegesen vagy térképeken, míg a Megyeatlaszok 3 évenkénti frissítésekor pecsétjükkel hitelesített HISZI térképfrissítést végeznek.
Összességében büszkén (és bátran) elmondhatjuk, hogy cégünk a magyar településtérképek készítési és a településeken való megjelenési formában a legnagyobb hatást fejti ki immárom 18. éve.
A HISZI-MAP Magyarországon iskolát teremtett abban is, hogy egyszerre „papírtérképes, vagyis kartografált kiadványokat előállító és értékesító cég, másrészt ezzel egyidőben teljes országot lefedő térinformatikai adatbázis építő és értékesítő tevékenységet is végez. Az 1990-es években elkészített teljes magyar térképrendszerét a cég MapInfo formátumban sarokponti házszám adatok felmérésével és hozzárendelésével a 2000. évben GPS felméréssel kiegészítve elkészítette és folyamatosan értékesíti térinformatikai adatállományát Magyarországon és külföldön. Mint ebben a műfajban is Magyarországon elsőnek elinduló cég, számos nemzetközileg is ismert cég, szervezet számára értékesítette eddig is digitális térképeit. Így pl. az RTL Klub televízió híradójában megjelenő térképek a HISZI-MAP-tól kerültek beszerzésre, de a Miniszterelnöki Hivatal, a Pepsi Cola, Coca Cola és számos dohánygyár, sörgyár, logisztikai rendszerén kívül a nagyon fejlett magyar műholdas gépjárműkövető rendszerek több mint 90 %-ban a HISZI-MAP digitális térképei szolgálnak. Így a Navsky-Nova, i-Cell, WebEye, és egyéb flotta menedzsment cégek összességében több 10.000 kamiont és gépjárművet követnek a HISZI térképeivel.
A GPS technológiák létrejöttekor a HISZI-MAP megalapította Budapesten a TOP-MAP Térinformatikai és Adatértékesítő Kft-t, amelynek célja a magyarországi gépjármű navigációs adatbázis létrehozása. Ez a cég a HISZI-MAP meglévő térinformatikai adatbázisát egészítette ki saját felmérésű, jelentős részben szintén a HISZI-MAP által megszervezett navigációs adatfelmérésekkel.A HISZI-MAP térképeiből a TOP-MAP Kft. által készített navigációs adatbázist értékesítettük a TeleAtlas, Navteq, Wayfinder és az európai piacon berobbanó NavNGo cég számára is.
A HISZI-MAP nemzetközi tevékenységéről annyit, hogy 2001-ben romániai székhelyű SunCart Kft-be „beleoltotta” a magyarországi tevékenységét. Így a román piacon a nagysikerű Megyeatlaszokat több ezer településtérkép feldolgozásával kiadta (Kolozs, Arad, Szilágy, Kovászna, Bihar megyék) és 2005-től a TOP-MAP Kft-ben HISZI-MAP által kialakított, a HISZI-MAP saját maga által Romániáról készített térképeit a SunCart-ban továbbfejlesztette romániai navigációs adatbázissá. Így ma 2007-ben elmondhatjuk, hogy a HISZI-MAP Magyarország és Románia kb. 5.000 településének térképét dolgozta fel egységesen és adta ki papírtérképes formában. Emellett Magyarország és Románia legteljesebb térinformatikai adatbázisát és műholdas navigációs térképrendszerét alakította ki, s ezeket az adatbázisokat a világ és a régióban jelenlévő összes önkormányzat számára, valamint a kicsi és legjelentősebb cégek számára a nemzetközi piac meghatározó térképészeti és térinformatikai rendszerévé alakította ki. " Összeállította: Göndöcs Péter.
További forrás: http://www.hiszi-map.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése