2007-11-29

Megtörténtek az előkészületek a holnapi GEO Csúcsra



Alapos előkészítés után délutánra elkészült a Fokvárosi Deklaráció végleges tervezete. A vitát a GEO kínai, Európai Bizottsági, délafrikai és amerikai társelnökei vezették, de a panelben helyet kapott Jose Achache, a GEO titkárság ügyvezető igazgatója is.
A kétnapos plenáris ulés megvitatta a négy szakmai bizottság (architektúra és adatok, felhasználói interfész, oktatás-képzés, tudomány és technológia) eddig végzett munkáját, melyhez a GSDI szervezet nevében informatív hozzászólást tettem. amely egyrészről a technológia és az ember kapcsolatának igényelt erősítésével kapcsolatos GSDI jogi és gazgasági munkacsoport tapasztalatok hasznosíthatóságát hoztam fel, másrészről a Karib térségben sorrakerülő GSDI-10, majd a európai Bizottsággal közösen rendezendő GSDI 11 konferenciákra hívtam fel a figyelmet, melyek mind a négy GEOSS témakör előrehaladásához hozzájárulhatnak. A plenáris ülés megválasztotta a vezetőséget és elfogadta Kína felajánlását a soron következő, 2008. novemberi GEO V megtartására. A mostani rendezvény kifogástalan megszervezéséért a köszönet a fogadó ország Tudomány és Technológiai Minisztériumát illeti.
A plenáris ülésszak második napján HUNAGI mezben egyeztetést folytattam a téradat infrastruktúra és a Nemzetközi Földév HUNAGI hozzájárulása témakörében a bécsi ENSZ világűr-szervezet képviselőjével. Kapcsolatfelvételre került sor a délafrikai mezőgazdasági növénymonitoring fejlesztőjével (Terry Newby), a szenzorháló projekt fejlesztőivel, az EUROGI INSPIRE tapasztalatok afrikai átadására irányuló AESI-Align EUROGI pályázatban partnerünk, a pretóriai székhelyű EIS-Africa szervezet vezetőjével (Sives Govender), az ESRI webportált bemutató C.J.Terborgh-al, valamint - GSDI mezben - a NASA Langley kutatóközpont CEOS rendszertechnikai igazgatójával Stephen P. Sanforddal. A kiálításon a legnagyobb érdeklődés az Európai Bizottság standját övezte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése