2008-06-09

A Föld Bolygó Éve Magyar Nemzeti Bizottság ülése

Az MTA Elnöki Tanácstermében. Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2008
Az MTA Elnöki Tanácstermében ülésezett ma délután a Földév MNB testülete dr. Brezsnyászky Károly elnökletével. Az ülésen Láng István és Ádám József akadémikusok mellett részt vettek a honi földtudományi műhelyek többségéből ( többek között a MÁFI igazgatója, a GGKI részéről a MNB titkára) és a testület HUNAGI tagja is. Az ülés értékelte a Földtudományos forgatag nyitórendezvényt és tanulságait, majd előre tekintve számba vette a szervezés alatt álló és tervezett Földév eseményeket, melyekről a HUNAGI Napló idejében hírt fog adni.  HUNAGI részéről elhangzott az a felvetés, mely szerint a potsdami Digitális Föld Csúcstalálkozóra (ISDE Summit) delegáció küldését lenne célszerű megfontolni az MTA részéről, továbbá annak kezdeményezése, hogy a CEN/ISO/FAO esetleges decemberi budapesti konferenciája lehetőség szerint legyen beillesztve a hazai Földév eseménysorozat programjába, hiszen a tíz Földév tematika közül kettőt, a mezőgazdaságot és a környezetvédelmet a FAO konferencia közvetlenül érintené. A felvetésekhez a Földév MNB elvi támogatását adta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése